Desolately - Elhagyatva

Figyelem! 16 éven aluliak számára nem ajánlott! 

Ajánlott zene: Taeyeon - Bye

Az éjjel sötétsége már körülölelte az emeletes ház egyik emeletének erkélyét, ahol Taeyeon álldogált, és a szemközti épület felett, a csillagokon is túl tekintett. A hűvös szél arcára égette könnyeit, melyek egyenesen a szívéből hullottak.

A lány a telefonját szorongatta, melyben mindössze egyetlen személytől kapott üzenetek szerepeltek. Felesleges volt megnéznie, hiszen minden egyes karaktert jó mélyen az eszébe vésett. Emlékezett a legelső, bátortalan soraira, melyekre kedves, majd egyre barátságosabb, végül közvetlen, megértő és szeretetteljes válaszokat kapott a fiútól.

Mielőtt megismerte Őt, nem volt alkalma megtapasztalni, milyen érzés, ha valaki törődik vele, és gondoskodik róla, még akkor is, ha a közöttük lévő fizikai távolság miatt csak a technikának köszönhetően beszélhettek. Akár öröm, akár bánat érte őket, mindkettejüknek első dolga volt a másikat értesíteni, akármilyen apróságról volt is szó. Idővel nem telt el nap, hogy nem beszéltek volna, sokszor reggeltől estig nyomkodták a billentyűzetet. Nem volt tabutéma, mindenről őszintén és nyíltan beszéltek. Bár több közös érdeklődési körük is volt, mégis sok mindenben eltérő véleményen voltak, Tae még a vitáikat is élvezte.

Most, ahogy a lassan, de fokozatosan erőteljesebbé vált szélben, a város életet igazoló fényei, és a forgalom zaja által körülvéve merengett a múlton, hangtalan könnyei hirtelen szívének fájdalmát mutató sírásba fordultak át. Taeyeon bekapcsolta a telefon hangrögzítőjét, majd miután ajkaihoz emelte a készüléket, keserves zokogásán úrrá léve így szólt:

− Szia... Tudom, hogy rossz ötlet elküldenem neked ezt az üzenetet, de mégis, képtelen vagyok megtenni, hogy csak úgy eltűnjek az életedből. Tudod, tudnod kell, hogy amióta ismerlek, mindig is bearanyoztad a napjaim, amikor üzenetet kaptam tőled, mindig melegség öntötte el a szívem. Tényleg elhittem, hogy fontos vagyok neked, és a kezdeti szimpátiám lassan szeretetbe, majd szerelembe, idővel pedig egy annál is hatalmasabb, csodálatos érzéssé növekedett. Soha nem kértem tőled, hogy viszonozd az érzelmeimet, hiszen azt úgysem tudjuk befolyásolni. Örökké megmaradsz az emlékezetemben, és mindig szeretni foglak, csak azt sajnálom, hogy nem tudtunk személyesen találkozni, hogy megfoghassam a kezed, hogy láthassam a mosolyod, hogy belenézhessek a szemeidbe, hogy átölelhesselek, hogy megcsókolhassalak...

Tae leengedte a telefont, hogy ne hallatsszon a felvételbe a sírástól elcsukló hangja, de alig egy-két másodperc múlva már folytatta is:

− Megtanultam már az élettől, hogy ha igazán szeretünk valakit, a saját életünk, a magunk boldogsága másodlagos. Amíg nem ismertelek, nem hittem ebben, de ez csak azt bizonyította számomra, hogy soha nem szerettem annyira még senkit, mint ahogy téged. Örülnöm kell a boldogságodnak, hiszen ha te boldog vagy, én is az vagyok... legalábbis annak kellene lennem... mégis, boldog vagyok, de a szívem darabokra hullik, mert ugyanakkor önző is vagyok... Gyarló, önző és gyenge, mert én vagyok az, aki veled együtt képzelte el a saját boldogságát, mert tudom, hogy képtelen vagyok úgy élni, hogy nem kaphatok viszonzást tőled az érzelmeimre...

Taeyeon már egyre kevésbé tudta visszatartani sírását, és mikor a telefonján megjelent a „küldés” opció, hirtelen kővé dermedt...

Néhány percig mozdulatlanul nézte a kijelzőt, majd egyszer csak a küldés helyett törölte a felvételt, és megnyitott egy másik alkalmazást. Egy kis ideig a könnyektől teljesen átmosott szemeivel nézte, majd fellépett az erkély korlátjára, miközben elengedte ujjai közül a telefont, teljes testével előredőlt.

A testét csak reggel találták meg az utcán, könnyes, vértől áztatott szemei nyitva voltak, és arcáról boldogság tükröződött. Mellette megtalálták a telefont, melynek összetört kijelzőjén egy közösségi oldalon megosztott fiú képe látszott, és alatta pedig az a szó, hogy „kapcsolatban”.