Eternal love

Ajánlott zene: Taeyeon - And one

Amikor Taeyeon magához tért, hirtelen nem tudott visszaemlékezni arra, hogy mi történt vele, és hogyan került egy kórházi kórterem egy ágyába. Kellemes, de egyben furcsa és megmagyarázhatatlan érzése volt, szíve hevesebben kezdett dobogni, olyan érzés töltötte el, mintha nem a saját testében lenne.

Taeyeon

Összeszedte minden erejét, és kinyitotta szemeit, majd körbenézett. Megnyugvás töltötte el szívét, mikor meglátta Sunny-t.

− Unnie! Végre magadhoz tértél! Hogy érzed magad? – kíváncsiskodott szemeiben telis-tele aggodalommal a lány.

− Mi történt? – kérdezett vissza Tae alig érthetően.

− Baleseted volt… mire emlékszel? – simogatta meg Tae karját Sunny.

Taeyeon megpróbált visszaemlékezni utolsó emlékeire, de nem tudta, hogy azok pár órája, pár napja, vagy esetleg még több ideje történtek-e.

− Emlékszem, hogy Oppával kirándulni voltunk, és éppen hazafelé indultunk egy komppal – Sunny igyekezett erős maradni barátnője előtt, és csak alsó ajkai alig észrevehető remegései jelezték, hogy visszatartja könnyeit. Ezért csak némán bólintott egyet Tae-nek, hogy folytassa.

− Bevillant, hogy nagy vihar támadt út közben, és egy hatalmas hullámra emlékszem… Sunny! Hol van Oppa? – próbált meg felülni Tae, de erőtlen karjai nem engedelmeskedtek, a furcsa érzés pedig a szíve körül összpontosult.

Sunny

− Nyugodj meg, Unnie! – csitította Sunny – Igen, a vihar következtében felborult a kompotok, és bár sokan odavesztek, kettőtöket behoztak ide, ebbe a kórházba… − Sunny itt nem bírta tovább, és félre kellett nézzen, mert könnyei minden erőfeszítése ellenére utat törtek, és gyors egymásutánban hullottak végig arcán.

− Hol van most Oppa? Ugye jól van? – kérdezgette Tae, és rossz előérzete, miszerint valami nincs rendben, beigazolódni látszott Sunny reakcióján.

−  Mindketten súlyos sérüléseket szenvedtetek, ráadásul te eszméletlen is voltál, és azt mondták az orvosok, hogy egy azonnali életmentő műtét nélkül el is veszíthetünk téged… − Sunny ekkor Tae ölébe borult, és keservesen sírni kezdett.

− Miért sírsz, Sunny? Mi történt? – simogatta meg a lány fejét Tae, és egyre jobban aggódni kezdett.

− Az orvosok azt mondták, hogy egyikőtök sem fogja túlélni az elkövetkező pár napot, de neked egy azonnali szívátültetés megmentheti az életed… Viszont ennek semmi esélyét nem látták, mert hónapokat kell rá várni, mire megfelelő donort találhatnak…

Taeyeon a szívéhez kapott, amely olyan hevesen vert, hogy szinte kiszakadt a mellkasából. Zihálva kérdezte meg Sunny-t:

− Ugye… ugye nem Oppa… − folytatni nem tudta, mert ő maga is sírni kezdett.

− Az ő állapotát menthetetlennek mondták, és órái voltak hátra – ölelte át a fekvő lány derekát zokogva Sunny – Ragaszkodott hozzá, hogy ha alkalmas donornak bizonyulna, akkor az ő szívét kapd meg…

Taeyeon most teljesen megsemmisülve érezte magát. Ő volt az, aki ragaszkodott ehhez a kiránduláshoz, ha nem mentek volna el, szerelme még ma is élhetne. Első pillanatban azt próbálta magának elhitetni, hogy ez biztosan csak egy rossz álom, és amint felébred, minden ugyanolyan lesz, mint azelőtt. Ismét a szívéhez kapott, és annak különös, de egyben mégis megnyugtató dobbanásai rádöbbentették a kegyetlen valóságra. Egész testében remegni kezdett, pedig fizikai fájdalmat nem is érzett igazán, de a tehetetlenség és a tanácstalanság eluralkodott rajta, és mindez sírásban csúcsosodott ki, melyben Sunny is követte.

− Azért tette, hogy élhessek… − szipogott Tae, és egyre keservesebben zokogott, és kezei közben végig a szívét próbálták átölelni.

− Mielőtt itt hagyott bennünket, írt neked egy üzenetet… El szeretnéd most olvasni? – tette fel a kérdést némi hezitálás után Sunny.

Taeyeon bólintott, majd kezét a Sunny-nál lévő, kissé összegyűrt papír cetli után nyújtotta. A lány átadta neki a levelet, amiben ez állt:

„Ne bánkódj miattam, köszönöm, hogy szép életet élhettem melletted. Úgy tűnik, eljött az én időm, de szerencsére még egyszer, utoljára viszonozhatom neked azt a nagyon sok szép közös emléket. Hálás vagyok neked, hogy van mit megköszönnöm. Sajnálom, hogy nem maradhatok veled, de arra kérlek, hogy sok-sok éven át legyél boldog. Neked adtam a szívemet, hiszen már úgyis a tiéd volt… Örökké szeretni foglak…”