Eternal love

Ajánlott zene: Taeyeon - And one

Amikor Taeyeon magához tért, hirtelen nem tudott visszaemlékezni arra, hogy mi történt vele, és hogyan került egy kórházi kórterem egy ágyába. Kellemes, de egyben furcsa és megmagyarázhatatlan érzése volt, szíve hevesebben kezdett dobogni, olyan érzés töltötte el, mintha nem a saját testében lenne.

Taeyeon

Összeszedte minden erejét, és kinyitotta szemeit, majd körbenézett. Megnyugvás töltötte el szívét, mikor meglátta Sunny-t.

− Unnie! Végre magadhoz tértél! Hogy érzed magad? – kíváncsiskodott szemeiben telis-tele aggodalommal a lány.

− Mi történt? – kérdezett vissza Tae alig érthetően.

− Baleseted volt… mire emlékszel? – simogatta meg Tae karját Sunny.

Taeyeon megpróbált visszaemlékezni utolsó emlékeire, de nem tudta, hogy azok pár órája, pár napja, vagy esetleg még több ideje történtek-e.

− Emlékszem, hogy Oppával kirándulni voltunk, és éppen hazafelé indultunk egy komppal – Sunny igyekezett erős maradni barátnője előtt, és csak alsó ajkai alig észrevehető remegései jelezték, hogy visszatartja könnyeit. Ezért csak némán bólintott egyet Tae-nek, hogy folytassa.

− Bevillant, hogy nagy vihar támadt út közben, és egy hatalmas hullámra emlékszem… Sunny! Hol van Oppa? – próbált meg felülni Tae, de erőtlen karjai nem engedelmeskedtek, a furcsa érzés pedig a szíve körül összpontosult.

Sunny

− Nyugodj meg, Unnie! – csitította Sunny – Igen, a vihar következtében felborult a kompotok, és bár sokan odavesztek, kettőtöket behoztak ide, ebbe a kórházba… − Sunny itt nem bírta tovább, és félre kellett nézzen, mert könnyei minden erőfeszítése ellenére utat törtek, és gyors egymásutánban hullottak végig arcán.

− Hol van most Oppa? Ugye jól van? – kérdezgette Tae, és rossz előérzete, miszerint valami nincs rendben, beigazolódni látszott Sunny reakcióján.

−  Mindketten súlyos sérüléseket szenvedtetek, ráadásul te eszméletlen is voltál, és azt mondták az orvosok, hogy egy azonnali életmentő műtét nélkül el is veszíthetünk téged… − Sunny ekkor Tae ölébe borult, és keservesen sírni kezdett.

− Miért sírsz, Sunny? Mi történt? – simogatta meg a lány fejét Tae, és egyre jobban aggódni kezdett.

− Az orvosok azt mondták, hogy egyikőtök sem fogja túlélni az elkövetkező pár napot, de neked egy azonnali szívátültetés megmentheti az életed… Viszont ennek semmi esélyét nem látták, mert hónapokat kell rá várni, mire megfelelő donort találhatnak…

Taeyeon a szívéhez kapott, amely olyan hevesen vert, hogy szinte kiszakadt a mellkasából. Zihálva kérdezte meg Sunny-t:

− Ugye… ugye nem Oppa… − folytatni nem tudta, mert ő maga is sírni kezdett.

− Az ő állapotát menthetetlennek mondták, és órái voltak hátra – ölelte át a fekvő lány derekát zokogva Sunny – Ragaszkodott hozzá, hogy ha alkalmas donornak bizonyulna, akkor az ő szívét kapd meg…

Taeyeon most teljesen megsemmisülve érezte magát. Ő volt az, aki ragaszkodott ehhez a kiránduláshoz, ha nem mentek volna el, szerelme még ma is élhetne. Első pillanatban azt próbálta magának elhitetni, hogy ez biztosan csak egy rossz álom, és amint felébred, minden ugyanolyan lesz, mint azelőtt. Ismét a szívéhez kapott, és annak különös, de egyben mégis megnyugtató dobbanásai rádöbbentették a kegyetlen valóságra. Egész testében remegni kezdett, pedig fizikai fájdalmat nem is érzett igazán, de a tehetetlenség és a tanácstalanság eluralkodott rajta, és mindez sírásban csúcsosodott ki, melyben Sunny is követte.

− Azért tette, hogy élhessek… − szipogott Tae, és egyre keservesebben zokogott, és kezei közben végig a szívét próbálták átölelni.

− Mielőtt itt hagyott bennünket, írt neked egy üzenetet… El szeretnéd most olvasni? – tette fel a kérdést némi hezitálás után Sunny.

Taeyeon bólintott, majd kezét a Sunny-nál lévő, kissé összegyűrt papír cetli után nyújtotta. A lány átadta neki a levelet, amiben ez állt:

„Ne bánkódj miattam, köszönöm, hogy szép életet élhettem melletted. Úgy tűnik, eljött az én időm, de szerencsére még egyszer, utoljára viszonozhatom neked azt a nagyon sok szép közös emléket. Hálás vagyok neked, hogy van mit megköszönnöm. Sajnálom, hogy nem maradhatok veled, de arra kérlek, hogy sok-sok éven át legyél boldog. Neked adtam a szívemet, hiszen már úgyis a tiéd volt… Örökké szeretni foglak…”

Be my love

Ajánlott dal:
Taeyeon (SNSD) - 사랑 그 한마디 (Love, The Only Word)

Taeyeon

Taeyeon az ágya szélén ült, és a telefonján lévő képeket nézegette. Mindegyikben az volt a közös, hogy egy fiatal srác mosolygott vissza rá a kijelzőről. Ahogy ujjaival tovacsúsztatta a fotókat, lélekben néhány másodperc erejéig visszautazott térben és időben, hogy újra átélje az akkor történteket.

Habár valamennyi képhez egy-egy kellemes emlék kötötte, minden egyes fotónál megszakadt a szíve, és minél tovább lapozgatta őket, annál kevésbé tudta visszatartani könnyeit. Torkában egy hatalmas gombóc duzzadt, pillanatok kérdése volt, hogy mikor törik el nála végleg a mécses.

Ekkor valaki kopogott a szobája ajtaján. Tae nem válaszolt, de Tiffany a hallgatást beleegyezésnek vette, és benyitott hozzá.

– Hogy vagy, Unnie? – kérdezte együtt érző szomorúsággal.

Tae még mindig hallgatott, továbbra is kővé dermedt mozdulatlansággal nézte a telefonjának kijelzőjén világító képet. Tiffany leült mellé, és barátian átkarolta.

Tiffany

– A tavalyi nyaralásotok képei? – kérdezte Fany szomorkás mosolyt erőltetve magára.

Taeyeon megtörölte könnyeitől felszántott arcát, és igenlő bólogatás közepette válaszolt:

– Igen, ez Jeju szigetén készült – fordította a készüléket Tiffany felé – Itt éppen a repülőtéren tébláboltunk, mert a lassúsága miatt lekéstük a járatunkat, és nem voltak hajlandóak visszaváltani a jegyünket. Pénzünk meg nem volt másik jegyet venni, és végül fellógtunk egy kompra. Milyen mérges voltam rá… – mosolyodott el Tae, de szemei még mindig könnyekkel voltak tele.

– Emlékszem, mesélted, hogy a hajóúton teljesen átáztatok, mert esett az eső, és elárasztotta a búvóhelyeteket! – helyeselt Tiffany.

– Ez a fotó pedig a kínai előadássorozaton készült, ez pedig a Gyeongju-i „Cheomseongdae” csillagvizsgálónál… – mutogatta Taeyeon a többi képet is, mikor hirtelen keserves zokogásba kezdett, mire Tiffany vigasztalóan átölelte.

– Ssshh… – nyugtatta – Nyugodj meg Unnie, a közös szép emlékeket őrizd meg csak magadnak!

Taeyeon erőt vett magán, és abbahagyta a sírást.

– Olyan érdekesek az érzelmek… Ha lenne rá lehetőségem, hogy megint vele lehessek, biztosan máshogy cselekednék. Még soha nem volt egyetlen ilyen fiú sem, akivel ilyen jól megértettük volna egymást, de én akkor máshogyan gondolkodtam, nem akartam tudomást venni arról, hogy ő talán szerelmes belém… Miért csak akkor jöttem rá, hogy mennyire fontos nekem, mikor már többé nem láthatom? – szipogta ismét a könnyeitől küszködve Tae.

– Mikor beszéltél vele utoljára? – kérdezte Tiffany.

– Egy jó ideje nem találkoztunk, de itt van az utolsó üzenet, amit nekem írt... Sosem bocsátom meg, magamnak, hogy nem válaszoltam neki… – mondta Tae, és átnyújtotta a telefonját barátnőjének.

Tiffany kezébe vette a készüléket, és olvasni kezdte a fiú Tae-nek írt utolsó üzenetét.

 „Először is ne haragudj rám, hogy így, chat-en küldöm neked ezt az üzenetet, de tartok tőle, hogy személyesen nem tudnám a szemedbe mondani, amit érzek.

Szeretném, ha tudnád, hogy az egyik legjobb dolog volt, ami történt velem az életemben, hogy megismerhettelek, illetve kimondhatatlanul nagyra értékelem, és sokat jelent számomra, hogy a bizalmadba avattál, és a barátodnak mondhatom magam…

A megannyi közös program mindegyikén felejthetetlen élményekkel gazdagodtam, mindemellett mindig csodásan éreztem magam veled. Emlékszel az első találkozásunkra? Én igen…

A netes csillagászcsoport tagjaiként megbeszéltünk egy találkozót, és szokás szerint hamarabb érkeztem a megbeszélt helyre, a vasútállomásra, hogy indulhassunk Gyeongju-ba. Akkor még nem is sejtettem, hogy milyen változást indít el bennem a későbbiekben az nap.

Eleinte „csak” jó volt egy olyan valakivel beszélgetni, akivel hasonló, szinte ugyanolyan az érdeklődési körünk, mivel az én ismerőseim között nincs olyan, akivel a csillagászat iránti rajongásomat meg tudtam volna osztani. Biztosan kinevetsz miatta, de így, utólag visszagondolva legelőször talán akkor éreztem, hogy kivételes lány vagy, akire hevesebb szívdobogások közepette gondolok, mikor kiderült, hogy te is anime rajongó vagy. Akkor még nem tudtam ezt az érzést hová tenni, nem is tulajdonítottam neki jelentőséget, hiszen csak eggyel több közös érdeklődési kapocs volt akkor.

Amikor Jeju szigetén voltunk, úgy éreztem, végre van valaki, akivel érdemes eltölteni az időt, miközben végig jól érzem magam. Igaz, te akkoriban nem voltál a legjobb lelki állapotban, de számomra sokat jelentett, hogy mosolyogni, nevetni láthattalak közben. Azon az estén, mikor rájöttél, hogy a barátod megcsalt, a szívem szakadt meg, hogy ilyen szomorúnak láttalak. Még akkor sem voltam benne biztos, hogy mi volt ennek a pontos oka. Dühös voltam magamra, a tehetetlenségemre, hogy nem tudlak megvigasztalni, és bármit teszek, attól még a szíved fájdalmát nem tudom orvosolni…

Alapvetően szerencsés ember vagyok abból a szempontból, hogy több igaz barátom is van, akikre tudom, hogy bármikor számíthatok. Azt bizonyosan tudtam, hogy többet jelentesz számomra, mint egy „átlagos” lány barát, viszont ezután döbbentem rá, hogy a legjobb barátaimra, akiket nagyon szeretek, egyáltalán nem úgy gondolok, mit rád. Nagyon nehéz a barátság és a szerelem között éles határvonalat húzni, és megmondani, hogy „ettől a ponttól kezdve nem a barátom, hanem a szerelmem vagy”, nincs is értelme. Azt érzi az ember… Na igen, utólag…

Egy barátra nem úgy gondolok, hogy ha nem vagyok vele, akkor szinte fizikai fájdalmat okoz a hiánya, és azt várom, mikor láthatom legközelebb… Amikor egy barátodra gondolsz, hogy vajon jól van-e, mit csinálhat, nem az egész napod, és nem minden napod erről szól…

Azonban, mint barátod, csődöt mondtam… csődöt mondtam azért, mert mostanra tudom, hogy egy óriási kínszenvedés lenne számomra, ha végig kellene nézzem, hogy valaki mást szeretsz, és vele lennél együtt. Ez volt a leginkább meggyőző érv amellett, hogy nem tudok a barátod lenni, hiszen a barátok támogatják a másikat, ha hasonló esetről van szó, azonban én erre úgy érzem, képtelen lennék…

Ugyanakkor rettenetesen rossz érzés lenne, ha emiatt kizárnál a bizalmadból, hiszen őszintén érdekel, hogy mi van veled, és sosem bocsátanám meg magamnak, ha az érzéseim miatt elveszítenélek. Ha emlékszel, pontosan te voltál az, aki azt mondta, hogy a szívünk érzései ellen nem tudunk mit tenni, és nincs választásunk, hogy ki az, akibe beleszeretünk… Velem is ezt történt, úgyhogy csakis emiatt nem kérek tőled bocsánatot az érzéseimért.

Őszintén remélem, hogy megtalálod a boldogságot, valaki olyan mellett, aki jobban megérdemel nálam, mert annyira megérdemelnéd…”

Tiffany mire végigolvasta a sorokat, maga is sírni kezdett, és Taeyeonra nézett, aki úgy érezte, hogy a szíve kiszakad a helyéről.

– Miért nem válaszoltál neki? – kérdezte végül Fany.

– Azért, mert nem viszonoztam az érzelmeit… – hajtotta le fejét Tae – Egy héttel később halt meg autóbalesetben…